Búcsú a bölcsitől

Úgy emlékszem a bölcsiről egyáltalán nem is írtam még, most pedig már a búcsúzásról van szó. Napok óta próbálom megfogalmazni az érzéseket, amik bennem kavarognak. Már az utolsó szülőin is gombóc volt a torkomban amikor a gondozónénik szóba hozták a búcsúztatót, de az elmúlt másfél-két hét engem is meglepett, ha csak eszembe jutott, hogy nemsokára el kell tőlük köszönni egyből könnyes lett a szemem, teljesen mindegy, hogy éppen a munkahelyen, vagy vezetés közben történt, nem tudtam uralkodni az érzéseimen.
Milu gondozónénije a szünet után már nem jött vissza hozzánk, talált magának egy jobb állást. Először csalódott voltam, de a bölcsiben nem kapott diplomás bért, pedig kettő is volt neki, és végiggondolva teljesen logikusan döntött, mindenki ezt tette volna a helyében. A játszótéri szülőin megbeszéltük, hogy én hívom meg a búcsúztatóra, mikor meghallottam a hangját természetesen sírástól elcsukló hangon köszöntem meg neki a sok-sok szeretetet és gondoskodást amivel Milut terelgette az elmúlt egy évben. (aztán persze kiderült, hogy másik Miluka anyukája is sírt mikor beszéltek telefonon, egyből nem is éreztem magam annyira hülyének.:))))
Kedden volt a bölcsis búcsúztató, na itt a gyerekeken és az apukákon kívül tényleg mindenki sírt...A gyerekek a nasival voltak elfoglalva, az apukák meg gondolom titokban nyelték a könnyeiket...:))) Eljött Anita is, ott volt a Katica két gondozónénije Gabika és Ibolya, a vezetőnéni is. A gyerekek nagyon édes kis tarisznyát kaptak volt benne egy csoportnévsor és egy nyalóka...Milu amikor a nyakába akasztották közölte, hogy neki ez nem kell, így azt sem vette észre, hogy mi van benne, bár a végére azért feltűnt neki, hogy az összes kispajtása szájában nyalóka volt, oda is ment Gabikához hogy neki is adjanak, mikor mondta neki Gabika hogy nincs több akkor Milu okosan megjegyezte, hogy láttam beraktad a szekrénybe...:)))) (Nem vagyok ám gonoszanyu, a kocsiban természetesen megkapta a saját kis édességét.)
Keddtől kezdve minden nap könnyes szemmel jöttem el a bölcsiből reggel és este, de a csúcs az a péntek volt, reggel már rendesen sírtam, délután meg egymás vállán zokogtunk Ibolyával...:) A munkahelyen is egész nap pityergős voltam, de amikor a kolléganők kérdezték nem tudtam igazán mi bajom van...Örülök, hogy Milu holnaptól már ovis, az sem bajom, hogy rohan az idő és az alig pár pillanattal ezelőtti kicsi babám aki 2760 grammal született ma már 100 cm és közel 16 kg...Inkább csak a változásokat viselem nehezen, a végére nagyon jó kis csapat lett a Maci csoport, a gyerekek tényleg szerették egymást, és az utolsó hetekben sokszor fordult elő, hogy nem akartak hazajönni...Kiszakadnak abból a biztonsági zónából amit Marika, Anita, Katika, Ibolya és Gabika meg a bölcsi légköre nyújtott nekik, persze őket nem viseli meg ennyire, tudják, hogy hétfőtől már ovisok lesznek. A többségnek csak az épület és az óvónénik lesznek újdonság, sokan egy csoportba fognak járni, a beszoktatás hetében a gondozónénik napközben többször meglátogatják őket.
Most írás közben jöttem rá arra, hogy engem egy kicsit  talán ez visel meg, Milu semmilyen formában nem lesz már része a csapatnak, hiszen nem a szomszédos oviba fog járni. Tudom hogy itt is be fog illeszkedni, ismeri már az óvónéniket, azt is tudom hogy minden tekintetben sokat fog itt kapni, és ez volt a jó döntés.
A végére pár kép a búcsúztatóról, sajnos csak telefonnal tudtam, elfelejtettem a fényképezőt...:S

Gondozónénik

Tarisznya Anitától

Anya ez mi, én nem kérem

Anita, Dorina, Miluka:)

?

Nasi minden mennyiségben

Felirat hozzáadása

Korinával

Kicsi Macik

Futkározás

Milánok a szekrényben

Katikával

Szeretnék valami frappánsat és szépet írni a bejegyzés végére, de nem tudok, megint nyelem a könnyeimet...