Apa kezdődik…
Augusztus 31. Erika nap, a névnapom…
Hisztis voltam egész nap, reggel elmentem a védőnőhöz, mindent rendben talált, súly, vérnyomás, vizelet minden tökéletes…hazafelé menet betértem a volt kolleganőimhez, megcsodálták a pocakomat, arcoskodtam egy sort- Én még a héten biztos nem szülök…
Itthon elkapott a harctéri idegesség, nem haladt a felújítás után a takarítás, sikerült is anyukámmal jól összeveszni miatta, illetve inkább csak én hisztiztem, ő pedig nem tudott velem mit kezdeni, levezetésképpen pedig kiöntöttem néhány gipszkeretet, amit a pelenkázó felé terveztem, megcsináltam az ajándék ékszeres dobozt a szülésznőnek…
18.07: Amikor lehajoltam, hogy fényképet készítsek róla, akkor éreztem valami furcsát, de nem tudtam eldönteni, hogy a pénteken felírt Klion ürül-e ki belőlem vagy magzatvíz, csak olyan fura érzés volt. Fél 7-kor hazajött a férjem a melóból, mondtam neki, hogy nézzen már rám, mert furcsát érzek. Először nem látott csak nyákdarabokat, de utána már én is éreztem, hogy ez bizony nem a Klion, valami szépen csordogál a lábamon. Csak néztük egymást, hirtelen jött az egész, felfoghatatlan volt hogy talán néhány óra és kezünkben tarthatjuk a kisfiunkat, én egyszerre sírtam és nevettem, különös érzés volt. (Ekkor még gyorsan elújságoltam a Tanyán hogy mi a helyzet.)Felhívtuk a szülésznőt aki mondta, hogy nyugodtan zuhanyozzunk le, pakoljuk össze ami még hiányzik aztán induljunk lassan, addig ő is elrendezi a családot, találkozunk az ambulancián.
Fél 9 körül értünk be a sürgősségi ambulanciára, Erika már várt minket, kölcsönösen boldog névnapot kívántunk egymásnak, megkaptam a szép kórházi hálóinget, majd hívták az ügyeletest, aki a vizsgálat után mondta, hogy itt bizony reggelre baba lesz. Megtörtént az előkészítés, kb. fél 10-kor kerültünk fel a szülőszobára, ahol a másik ügyeletes burkot repesztett. Addig nem voltak fájásaim, de onnantól kezdve egyre sűrűbbek lettek, felhívták az orvosunkat, aki annyit mondott, hogy hajnal 4-kor kössenek be egy fájáserősítő infúziót. Közben mivel a Klion kúrát éppen csak elkezdtem, kaptam egy antibiotikumot. Az NST-n néha leesett Milán szívhangja száz alá, mint később kiderült valószínűleg azért, mert a bal lábára volt tekeredve a köldökzsinór. A fájások szabályosak voltak, tágultam is szépen, mondjuk ennek ellenére éjjel 1 és 2 óra között tudtam aludni egy kicsit, férjem szerint még horkoltam is.
Kaptam labdát, azt hiszem a világ egyik legjobb találmánya, az ágyon fekve azok a fájások amiket a gép 15-20-as erősségűnek mutatott majdnem kinyírtak, a labdán pedig volt olyan 70-es amit alig éreztem, úgyhogy az éjszaka nagy részét a labdán töltöttem.
Fél 4-kor megkaptam a fájáserősítőt, innentől kezdve két fájás között ülve, a fájások idején pedig férjem nyakába borulva, állva vajúdtam.
Fél 5 kor Erika felhívta a dokit Milán szívhangja miatt, aki 5-re már be is ért, ekkor már 7 ujjnyira voltam nyitva, a baba is nagyon jól helyezkedett, mindenki nagyon bizakodó volt.
6 előtt 10 perccel vizsgált legközelebb, ekkor hagyta el a bűvös mondat a száját, „eltűnt a méhszáj, szülünk”. Férjem és a szülésznő olyan sebességgel alakították át az ágyat, hogy mire hármat pislogtam már a lábam is a kengyelben volt. A doki nagyon jól elmagyarázta, hogyan vegyek levegőt, mikor nyomjak, azt hiszem ennek is köszönhetem hogy kb. az ötödik nyomásra már ki is csusszant a gyönyörű kisfiunk.
Szeptember elsején 6 óra 15 perckor 2760 grammal és 49 centiméterrel jött világra. Férjem elvághatta a köldökzsinórt, majd elkísérte Milánt az újszülött osztályra ahol megmérték és megmosdatták.
Máig nagy szívfájdalmam, hogy miután megfürdették nem hozták nekem vissza szopizni, pedig úgy vártam a pillanatot…LFél 9-ig együtt lehettünk apával, akkor engem kikísértek az osztályra, így lekéstem a negyed 9-es szopit is, a legelső próbálkozásunk negyed 12-kor volt, Milánnak már első alkalommal sikerült sebesre szívni a bal cickómat, így amíg benn voltunk a kórházban szinte csak a jobbikból tudtam etetni. I
Alapítványos szobában voltam (igazgatói engedéllyel ez nálunk kórházi dolgozóknak térítésmentes), így szerencsére akkor etettem Milánt, amikor jónak láttam, szegénykém kicsit sárga volt, így rengeteget aludt, emiatt éjszakára mindig betoltam az újszülött osztályra, ott éreztem biztonságban. Az első ilyen alkalom borzasztó volt, biztos dolgoztak a hormonok is rendesen, de sírtam, milyen rossz anya vagyok, amiért nem hagyom magam mellett, és egyébként is otthon majd hová viszem, ha fáradt leszek. A szívem szakadt meg mikor otthagytam, de jobb volt így, mert a folyamatos látogatóáradat miatt én is nagyon fáradt voltam, napközben szinte soha nem voltam egyedül, hol a rokonok, hol a kolléganőim jöttek. (Következő alkalommal ennek majd biztos fogok vmilyen határt szabni, mert csütörtökre már úgy éreztem magam, mint akit agyon vertek, ilyenkor tényleg kell időt hagyni a szervezetnek a regenerálódásra.)
Apás szülés
Mi már a kezdetektől tudtuk, hogy ezt is együtt szeretnénk végig csinálni.
El sem tudtam volna képzelni, hogy nincs ott mellettem, elmondása szerint ő sem bírt volna a folyosón ülni, azt mondta az volt a legrosszabb fél óra, amikor az előkészítés történt, mert nem tudott rólam semmit.
Most is azt mondom, nem lett volna ilyen jó élmény, ha nincs ott velem, segíteni igazából nem tudott, de rengeteg biztatást kaptam tőle is, nagyon sokat számított az, hogy volt kihez szólni. Ami nagyon jól esett, hogy még napok múlva is arról áradozott mindenkinek, hogy én milyen ügyes vagyok, és mennyire máshogy néz rám, amiért szinte egy hang nélkül csináltam végig az egészet. Mindenkinek azt meséli, ez volt élete legnagyobb élménye, és akinek csak lehetősége van rá ne hagyja ki. Úgy érezzük, hogy a mi kapcsolatunkat ez még erősebbé tette, és nagyon hálás vagyok a sorsnak vagy az Istennek vagy akármilyen felsőbb erőnek amiért ez módunkban állt.
Fogadjak-e szülésznőt?
Sosem tudtam rá egyértelmű választ adni, de így utólag ezt sem bántam meg. Erika a SZÜLÉSZNŐ, (így csupa nagybetűvel) unokatesóm egyik barátnője. Életünk egyik legjobb döntése volt, hogy megfogadtuk, rosszat nem tudok róla mondani, nagyon sokat segített. (Az éjszaka ügyeletben lévő szülésznőket nem is láttam, azt gondolom, ha nincs fogadott szülésznőm, akkor sem sokat figyeltek volna rám, tesómnak például a férjét is hazaküldték hajnal 2-kor mondván, hogy úgysem fog még egy ideig szülni, menjen nyugodtan pihenni…végülis igazuk lett, délelőtt 11-kor megcsászározták, de nem is tettek semmit azért hogy haladjanak a dolgok, se labdára nem ültetették, se nem sétáltatták.)
Végül itt vannak az első képek, az első közös képek...hihetetlen egy év...csak köszönni tudom annak, aki ezt így rendezte...
