Gyerekkel a napok hosszúak, de az évek rövidek...

Amikor ezt a címet adtam a blognak még csak sejtettem, hogy ez talán így lehet, de álmomban nem gondoltam volna, hogy az unalmas, szürke, néha fárasztó napokból hogyan is lesznek szempillantás alatt évek. Amíg itthon voltam Miluval addig is éreztem, hogy vészesen gyorsan telnek a napok, hetek, de mióta visszatértem dolgozni és Milu is bölcsibe jár az óta ez sokszorosan is igaz.

Tavaly ilyenkor még azon izgultam, hogy vajon felveszik-e bölcsibe, most pedig lassan már búcsúzunk is a drága gondozónéniktől és a bölcsitől. Milu szeptember közepe illetve vége felé kezdte a bölcsit a nyíregyházi Aprajafalva bölcsődében a Maci csoportban, a beszoktatás nem volt könnyű folyamat, beteg is volt sokszor, de alapvetően is nagyon nehezen szokta meg, hogy őt oda nem csak rövid időre viszem, hanem bizony ez egy tartós állapot. Januárban volt először olyan, hogy egyáltalán nem sírt amikor reggel beadtuk, de közben azért mindig dicsérték, hogy csak rövid ideig szokott minket hiányozni, egyébként nagyon hamar megvigasztalódik, és játszik a gyerekekkel. Van barátja is C. Lóri, egy asztalnál ülnek az étkezésekkor, és napközben is sokat játszanak együtt, éppen a társcsoport gondozónénije mesélte a múltkor, hogy aranyosan énekelték a bokorban Lórival, hogy ma van a szülinapom pom pom...:))) Aztán puszta szeretetből néha civakodni is szoktak, de gyorsan ki is békülnek. Az evés az egy nagy mumus, főtt ételt azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni hányszor evett az eltelt hónapok alatt, szerencsére a gyümölcsöt, gyümölcslevet mindig elfogyasztja, és legtöbbször a reggelit és az uzsonnát is, de azért jobban örülnék, ha napközben kerülne egy kis meleg étel is a pocakjába.
Néhány bölcsis kép, farsangkor, névnapozáskor készültek:

És ha már az idő múlásával kezdtem, a napok szárnyalásának ékes bizonyítéka, hogy Milu szeptember 3-tól a napkori Napsugár óvoda Ibolya csoportjának óvodása lesz...Képek arról, hogy milyen szuper oviba fog járni itt láthatók...(mellesleg a témára később még úgyis visszatérek)

Végeztem...

...a tanulással, egy kis ideig, terveim vannak, hátul már motoszkál is az agyamban, hogy mit kellene tanulni ahhoz, hogy igazán használni tudjam ezt a diplomámat, de majd meglátjuk mit hoz a jövő, illetve hogy a megnyírbált felvételi keretszámok milyen lehetőséget biztosítanak...

Hivatalosan okleveles emberi erőforrás tanácsadó lettem, szépen hangzik, de mindenki azt kérdezi, hogy mit is jelent ez pontosan, valójában HR tevékenységről van szó, ami engem igazából érdekelne az a pályatanácsadás lenne, annak ellenére, hogy a képzés során ezek a tárgyak voltak azok, amelyekre a legkevesebb rálátásunk volt ("hálás" is vagyok a "remek" oktatónak ezért).

Volt diplomaosztó is, annak ellenére, hogy az államvizsgán történt negatív élmények hatására kicsit keserű szájízzel gondolok a képzésre mégis volt valami felemelő abban ahogyan ott ültünk a gyönyörű épület díszudvarában, fejünk fölött a falon az egyetemen végzett híres emberek nevei voltak felírva, hihetetlen volt belegondolni, hogy egykor Arany János vagy Csokonai is itt tanultak. Maga a diplomaosztó tanácsülés nem volt hatalmas élmény, meleg volt, talár és sapka is volt rajtunk, sokáig is tartott, de mégis így utólag a képeket visszanézve különös érzés kerített hatalmába, szeretném ezt még átélni...még egyszer...vagy többször...:)
Eredetileg egyébként nem terveztünk diplomaosztót(voltak kavarások nyelvvizsga ügyeben), de végül egy héttel az ünnepség előtt kaptunk értesítőt, hogy mi is megkapjuk az oklevelet. Sajnos ez azzal járt, hogy sem a tesómék, sem anyukám nem tudtak jönni, nem tudták már átszervezni a munkát, így csak Imi, Milu és én mentünk. Milu odafelé úton végig aludt, mikor mondtam neki hogy ők apával majd nézhetnek engem messziről nem volt annyira lelkes. Egyébként meg voltam róla győződve, hogy valahol kinn sétálnak a parkban, csak amikor az oklevéllel a kezemben jöttem vissza az emelvényről akkor láttam, hogy egészen közel ácsorognak hozzám, Milunál el is tört a mécses, zengett tőle a patinás épület, szeretett volna odajönni hozzám:)
Na elég a szövegből, inkább jöjjenek a képek:

Visszatérés

Visszatértem...ismét...ez alatt a közel három év alatt mióta blogot írok ilyen hosszú szünetet még soha nem tartottam, de nyomós okom volt rá, Milu, a munka és a tanulás mellett egyszerűen már nem volt energiám írni is, pedig annyi minden történt vele és velünk...

Szeretnék szépen lassan mindenről beszámolni, előszedem majd a fotókat, videókat is.