A hónap kedvenc fotója

Szeptember:

Október:

November:

Az első karácsonyunk

Gyorsan eltelt ez a néhány nap, sajnos Milu elég nyügi volt szinte végig, 24-én  le sem lehetett vakarni rólam, még apával sem nagyon maradt, de azért nagy nehezen készen lettünk az előkészületekkel...Komolyan mondom minden elismerésem annak aki két kicsi gyerekkel vág neki a szentestének...Én személy szerint délután 4-re már teljesen ki voltam bukva, pedig főznöm nem kellett, mert azt anya csinálta, annyi dolgom volt hogy még egyszer felmossak és felporszívózzak mindenhol, illetve feldíszítsem a fát...

Szenteste Imi elhozta anyóst, dédit és Zsuzskáékat, várakozáson felül jól telt az este, nem is gondoltam volna...Mire elkezdtünk vacsizni Milu kibukott...előtte bárki kezébe adtam csak sírdogált, meguntam belekötöttem a tündérputtyonyba és 10 perc múlva édesdeden aludt, úgyhogy a halászlevet a gyerek feje tetején keresztül kanalaztam be...Szerencsére nem aludt sokat, úgyhogy sikerült neki megmutatni a feldíszített fát is, teljesen odáig volt tőle ő is és Bence is, amikor pedig meggyújtottuk a csillagszórókat akkor tátva maradt a szájuk a csodálkozástól....Kaptunk, vagyis főleg a fiúk kaptak egy csomó ruhát,egy kevéske pénzt, hűtőrágókát ami lassan nagyon aktuális lesz...Bencinek már látszik két kicsi fehér csík az ínyén, Milu még csak nagyon nyálzik és rág, de ami késik nem múlik...
Legaranyosabb dédi volt, kapott egy fotót amin a két fiút fogja az ölében, mikor kibontotta teljesen odáig volt, úgy puszilgatta mint vmi taknyos kölyök...tegnap mondta is hogy odarakta az ágyával szembe hogy mindig lássa a kis dédiket..Vicces figura, lehet rá sok mindent mondani, de én bírom...

25-én kora délután átruccantunk Apagyra, bekaptunk pár falatot anyósnál, utána pedig elkocsikáztunk Gabi barátnőmékhez, elég jó volt a hangulat, Milunak nagyon bejött az ajándék amit kapott tőlük, egy plüss micimackó, azóta is előszeretettel gyömöcköli...Estefelé Tündi unokatesómék jöttek, jó volt, csak nem tudtak sokáig maradni, elég későn értek ide, és még várták őket máshol is...A legtutibb ajándékot tőlük kapta Milán egy szép sapit+sálat(mondjuk ez kicsi lett, úgyhogy tegnap kicseréltük nagyobbra) és egy jegyet babaúszásra...Tökre örültem neki, mert így nem kell egyből beruházni egy bérletre, hanem kipróbálhatjuk és ha nem tetszik majd Milunak(amit kétlek) akkor legalább nem dobtunk ki egy halom pénzt az ablakon...
26-án Imi dolgozott, uncsi nap volt, délelőtt anya elvitte Milánt sétálni, én egy kicsit összepakoltam, aztán egész délután csak punnyadás volt...
Vasárnap jöttek drága Katámék, jó kis délután volt, Milu a legjobb formáját hozta, nagyon sokat gagyogott és mosolygott nekik...jellemző módon csak nekem csinálja a műsort, ha vendég van, vagy ha vendégségben vagyunk mindig nagyon jól viselkedik...

Kár hogy ilyen hamar elment ez a pár nap, azt hiszem jövőre még emlékezetesebb lesz, akkor már értékelni is fogják az aprónépek az egész felhajtást...Ennél már csak egy szebb karácsonyt tudok elképzelni, az majd egyszer a saját kis lakásunkban lesz...Remélem nem kell már nagyon sokat várni rá...

Szép Karácsonyt!

Az első igazi 1.1

Este kicsit nyügi volt, mert a délutáni alvásból felébresztette a telefoncsörgés...rábíztam kicsit mamára, olyan jól el tudják egymást szórakoztatni...egyszercsak gyöngyöző kacajt hallok...kis drága...gyorsan siettem, és még nekem is jutott belőle, amiért cserébe sok sok puszit és egy könnyekig meghatódott anyát kapott...
(Sajnos nincs róla kép, mert a tetű aksi mindig a legrosszabbkor merül le)

Az első három hónap képekben

Visszamenőleg nincs más hiteles forrásom az eltelt több mint három hónapról, elmondani úgysem lehet, meséljenek a képek, hogyan lesz békából királyfi.


A kórházban:

Első nap otthon:

Az első látogatóm:

 

 

 

Paramami

Amikor ez ember lányának még nincs gyereke, akkor általában csak legyinteni szokott a babás ismerősöknek arra a mondatára, hogy majd meglátod mindig van miért aggódni...Sosem gondoltam volna hogy ez tényleg így van, nagyképűen azt hittem, persze mert nem veszik elég lazán a dolgokat...
Mióta Milu megszületett rájöttem nem is lehet lazán venni, itt van egy kicsi ember, aki nem tudja megmondani ha valami baja van, éppen ezért minden szokatlan rezdülését feszülten figyeljük...
A kórházi napok azért teltek izgalommal, mert a gyerek sokat aludt, mikor hazajöttünk a védőnő- az a kedves- a sárgaság miatt csesztetett minket, három hetesen átmosták a könnycsatornáját, mert csúnyán váladékos volt a szeme, négy hetesen volt egy kicsi hurutos megbetegedése, két hónaposan elhúzódó sárgaság miatt egy hétig a kórházban dekkoltunk, arról nem is beszélve, hogy úgy néz ki frontérzékeny a kis drága, mert egy hete mint akit nyúznak úgy üvölt, aztán vagy a chamomilla vulgaris, vagy az hogy szerda reggelre leesett a hó enyhített a szenvedésein, és egy kiegyensúlyozott mosolygós Milut kaptunk cserébe.
A legutóbbi aggodalmunk tárgya az volt, hogy bár elmúlt három hónapos még mindig nem emeli hason a fejét...Mondanom sem kell, ez is megoldódott, szerdán még csak halvány próbálkozások voltak, első alkalom volt hogy nem üvöltött torka szakadtából amikor hasra fordítottam...De tegnap reggel úgy tett, mint aki világ életében ezt csinálta...:)Természetesen alig tudtam a könnyeimet visszafolytani...Érdekes látni ahogy kinyílik előtte a világ, és más szemszögből csodálkozik rá a dolgokra...

Miki, Miki, Mikulás...

Híg az agyam, el is felejtettem, hogy nálunk is járt a nagyszakállú...:)Nyilván a gyerek ebből még nem érzékel semmit, de mindenki úgy volt vele, hogy ők is jó gyerekek voltak, úgyhogy kijár az ajándék...:)(Amikor azt mondom ők, akkor beleértem a keresztfiunkat Bencét is, kerek egy hét van a két gyönyörűség között...csak ha vki nem lenne képben a bonyolult családi dolgainkat tekintve:))

Bárcsak minden napunk ilyen lenne...

Alapvetően nem lehet panasz Milura, általában nyugodt gyerek, bár mostanában volt egy-két kellemetlen napunk, aminek részben talán én vagyok az oka.Elfogyott a szopis teám, és lusta voltam venni, a gyerek meg péntek óta nyügösködött, egyszerűen nem tudtunk vele mit kezdeni, többnyire akkor aludt, ha kifáradt a sírásban...Na tegnap vettem teát, azóta mintagyerek a kis drága, mosolyogva ébredt nem olyan régen, szépen becumókálta a kis adagját és most nagyiékat szórakoztatja...úgy látszik kell hogy a tejcsi laktoherbízű legyen...

Megpróbálkozom vele...

Az első találkozásunk.

Nem sírtam. Akkor nem.

Hihetetlen volt az egész, mondhatni meglepetésszerű,

hiszen én még csak két héttel későbbre vártam az első igazi randevút...

Azóta eltelt több mint három hónap és már el sem tudom képzelni milyen volt az élet nélküle.

2009. szeptember 1-én reggel 6.15-kor megszületett a mi fiunk, Széles Milán.

Megpróbálom, talán sikerül, és egyszer nagy örömmel fogja olvasni milyenek is voltak azok a bizony gyermekévek...