2010. augusztus 20., péntek

Falunap 1.

Pénteken falunapon voltunk, azt hiszem nevezhetem a mindenre rácsodálkozás napjának...:) Tátott szájjal bámulta a színpadon néptáncolókat, a fellépőket, visítva szaladt a focizó gyerekek után, nyálcsorgatva bámulta a felnőttek szájából az ennivalót...Ili ráültette az ugrálóvár elejére, azzal nem nagyon tudott mit kezdeni...
Este Anikó és Tibi hazafelé tartottak a hintóval és a lovakkal, jó nagy örömöt okoztak ezzel Milunak, tátott szájjal bámulás után hangos kacagással figyelte a két hatalmas állatot.:)

Cukipofám

Kis cukorfalatom, olyan vidáman közlekedett a nagy focipályán...elmondani sem tudom mennyire büszke voltam rá...:)Egyébként a labdázó gyerekek után ment, kb. a pálya háromnegyed részét tette meg két lábon...a végére már kicsit elfáradt, de még akkor is boldogan kiabálta hogy ada (labda)....:)Drága gyönyörűm...:)

2010. augusztus 19., csütörtök

Hagyományőrzés, hagyománytisztelet

Mindig is fontosnak tartottam, olyan világban élünk ahol szükség van arra, hogy a gyerekeket minél hamarabb megismertessük nagyszüleink, dédszüleink, őseink életével, szokásaival.
Szerencsére lakóhelyünkön rajtam kívül ez még elég sok embernek fontos, a hagyományőrzés már az óvodában elkezdődik a Mihály napi vásárral, majd folytatódik decemberben a Lucázással...az iskolában van gyermek néptánccsoport, és a Nőszövetség is megalakította a maga tánc és énekkarát...Szeretem, hogy mindig van valami pezsgés, és kicsit hiányzik, hogy egyre jobban kimaradok belőle, azt hiszem életem eddigi legjobb munkahelye volt, amikor a Faluházán dolgozhattam, és részt vehettem az ehhez hasonló programok megszervezésében...:)

Holnap augusztus 20. lesz, az államalapítás ünnepe, az új kenyér ünnepének is nevezik, bár történelmi hátterére inkább nem térnék ki, amikor utána olvastam elég sok egymásnak ellent mondó információt találtam...elméletileg nem olyan régi hagyomány...
Na szóval...Napkoron minden évben augusztus 20.-án ünnepi istentisztelet keretében szentelik meg az új kenyeret...idén a Múzeumban (ami régen görög katolikus plébánia volt, most az önkormányzat tulajdona) kenyérsütésre invitálták a kicsiket és nagyokat...a dagasztásért Teri néni volt a felelős, aki szívét-lelkét belegyúrta a tésztába, kapott segítséget is, de mindenki tőle várta az utasításokat...Jó volt látni azt a tiszteletet ami felé irányult...mesélte, és emlékszem is gyerekkoromból, hogy neki is volt otthon kemencéje, kb. 3 éve bontották le, mert már nem használta, "kirepült a család, nincs kinek"- mondta...:(
Milán csodálkozva nézte mit gyömöszölnek annyira a fa teknőben, előtte mamával körbejárták a múzeumot is, megnézték a régi használati tárgyakat, amit önkéntesek gyűjtöttek össze a falu idős lakóitól...Érteni persze még nem érti mi ez a sok fura kinézetű dolog, de soha nem lehet elég korán kezdeni...
A dagasztás művelete után mi hazajöttünk, sajnos annyira megfájdult a fejem, hogy nem bírtam visszamenni, pedig érdekelt volna a végeredmény is...Azért kaptunk kóstolónak kenyérlángos, mondanom sem kell, hogy az én drága gyermekem két pofára falta...:)


2010. augusztus 18., szerda

Új élmények

Eddig a délutáni sétákat általában rásóztam mamára, de mióta felavatták az EU pályázatból épült játszóteret szinte minden este én megyek Miluval. Első alkalommal teljesen odáig volt a gyönyörűségtől, na nem a csodaszép játékok érdekelték, hanem a rengeteg gyerek...Leparkoltunk a babakocsival a homokozó mellett, és percekig csak állt vigyorogva...:)Az ember már csak olyan állatfaj, hogy mindig elégedetlen, ahelyett, hogy örülnénk milyen csodaszép játszóteret kaptunk "ajándékba" inkább csak azon kesergünk, hogy miért kavicsos homok van a játékok alatt gumibeton helyett, és miért nincs legalább egy darab wc az egyik sarokban...(ami mondjuk akár még jogos is lehet)
Kísérőnk is akad minden este Szonja személyében, igaz általában végigalussza az egészet, mint egy jól nevelt 2 hónapos...:)
Az árnyoldalakról nem írok, pedig lenne mit, szerintem én leszek a játszótér réme, mert minden szemtelő, köpdöső gyerekre rászólok...

2010. augusztus 14., szombat

Murcika

Azt hiszem nem írtam még a falusi lét csodájáról, amikor az állatokat nem csak képes könyvből ismeri meg az ember gyereke.
Milu nagy állatbarát, mindegy neki, hogy hangya, ló, kutya, macska vagy éppen tehén, nagy csodálattal fordul mindig feléjük.
Az egyik ami nagy örömet okoz Milunak a reggeli és esti tehéncsorda vonulása...olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mi csendes kis utcánk a legrövidebb út a tehéntenyésztő családok és a legelő között...Milu ha már hallja a kutyákat ugatni egyből az ablak felé veszi az irányt, és mutogatva közli hogy bu...:)Én ennyire nem vagyok rajongó, állandóan elénk piszkítanak...sajnos még azt az oldalát sem tudom csodálni, hogy a tehén tejet ad, mert szégyenszemre utálom a tejet...:D
De ez csak egy mellékes szál, a lényeg most következik...
Gabiéknak ismét kiscicáik születtek, és mivel a ház körül elszaporodtak az egerek Imi szerint egy macska lenne rájuk a megoldás...hát nagyon tiltakoztam, de végül beadtam a derekam, és tegnap elhoztunk egy kis cirmost, akit Murcika névre kereszteltünk...féltettem Bogesztól a kutyustól, mert amilyen tempója van félő volt, hogy a reggelt sem éri meg szegény cicus, a házba nem akartam behozni, így az első éjszakát a dobozba töltötte szegényke...Reggel megsajnáltam, bezártam az ajtókat, és beengedtem az előszobába, Milut földön túli boldogság szállta meg, sikongatott és egyfolytában ment Murcika után...néha sikerült elkapnia, volt olyan is, hogy a farkánál fogva, na akkor nem lettem volna a macsek helyében, meg akkor sem amikor véletlenül a kemény talpú szandija alá került...:)

2010. augusztus 2., hétfő

Kevesebb mint egy...

...hónap van már csak hátra Milu első szülinapjáig...el sem hiszem, repül az idő, és az én kicsi babucim egyre inkább változik át csecsemőből kisfiúvá...persze örülünk, hiszen nincs is szebb annál, amikor egy gyerek szépen, egészségesen a korának megfelelően fejlődik, de azért mégis olyan fura érzés...
Tudományokról és kedvenc dolgokról most nem írok, majd a szülinapja után...talán még annyit említek meg most, hogy másfél hete voltunk mérlegelésen 9900 grammot mutatott a mérleg, és a hossza 76 cm...úgy látszik az elmúlt két hónapban hosszra hízott a kis drágám.:)

Július hónap kedvenc fotója


Szép nyári délutánt töltöttünk Tündiéknél, szerintem a képen látszik, hogy Milu is mennyire jól érezte magát.
Szeretem ezt a képet, mert nem beállított, hanem egy jól elkapott pillanatfelvétel.:)