Búcsú a bölcsitől

Úgy emlékszem a bölcsiről egyáltalán nem is írtam még, most pedig már a búcsúzásról van szó. Napok óta próbálom megfogalmazni az érzéseket, amik bennem kavarognak. Már az utolsó szülőin is gombóc volt a torkomban amikor a gondozónénik szóba hozták a búcsúztatót, de az elmúlt másfél-két hét engem is meglepett, ha csak eszembe jutott, hogy nemsokára el kell tőlük köszönni egyből könnyes lett a szemem, teljesen mindegy, hogy éppen a munkahelyen, vagy vezetés közben történt, nem tudtam uralkodni az érzéseimen.
Milu gondozónénije a szünet után már nem jött vissza hozzánk, talált magának egy jobb állást. Először csalódott voltam, de a bölcsiben nem kapott diplomás bért, pedig kettő is volt neki, és végiggondolva teljesen logikusan döntött, mindenki ezt tette volna a helyében. A játszótéri szülőin megbeszéltük, hogy én hívom meg a búcsúztatóra, mikor meghallottam a hangját természetesen sírástól elcsukló hangon köszöntem meg neki a sok-sok szeretetet és gondoskodást amivel Milut terelgette az elmúlt egy évben. (aztán persze kiderült, hogy másik Miluka anyukája is sírt mikor beszéltek telefonon, egyből nem is éreztem magam annyira hülyének.:))))
Kedden volt a bölcsis búcsúztató, na itt a gyerekeken és az apukákon kívül tényleg mindenki sírt...A gyerekek a nasival voltak elfoglalva, az apukák meg gondolom titokban nyelték a könnyeiket...:))) Eljött Anita is, ott volt a Katica két gondozónénije Gabika és Ibolya, a vezetőnéni is. A gyerekek nagyon édes kis tarisznyát kaptak volt benne egy csoportnévsor és egy nyalóka...Milu amikor a nyakába akasztották közölte, hogy neki ez nem kell, így azt sem vette észre, hogy mi van benne, bár a végére azért feltűnt neki, hogy az összes kispajtása szájában nyalóka volt, oda is ment Gabikához hogy neki is adjanak, mikor mondta neki Gabika hogy nincs több akkor Milu okosan megjegyezte, hogy láttam beraktad a szekrénybe...:)))) (Nem vagyok ám gonoszanyu, a kocsiban természetesen megkapta a saját kis édességét.)
Keddtől kezdve minden nap könnyes szemmel jöttem el a bölcsiből reggel és este, de a csúcs az a péntek volt, reggel már rendesen sírtam, délután meg egymás vállán zokogtunk Ibolyával...:) A munkahelyen is egész nap pityergős voltam, de amikor a kolléganők kérdezték nem tudtam igazán mi bajom van...Örülök, hogy Milu holnaptól már ovis, az sem bajom, hogy rohan az idő és az alig pár pillanattal ezelőtti kicsi babám aki 2760 grammal született ma már 100 cm és közel 16 kg...Inkább csak a változásokat viselem nehezen, a végére nagyon jó kis csapat lett a Maci csoport, a gyerekek tényleg szerették egymást, és az utolsó hetekben sokszor fordult elő, hogy nem akartak hazajönni...Kiszakadnak abból a biztonsági zónából amit Marika, Anita, Katika, Ibolya és Gabika meg a bölcsi légköre nyújtott nekik, persze őket nem viseli meg ennyire, tudják, hogy hétfőtől már ovisok lesznek. A többségnek csak az épület és az óvónénik lesznek újdonság, sokan egy csoportba fognak járni, a beszoktatás hetében a gondozónénik napközben többször meglátogatják őket.
Most írás közben jöttem rá arra, hogy engem egy kicsit  talán ez visel meg, Milu semmilyen formában nem lesz már része a csapatnak, hiszen nem a szomszédos oviba fog járni. Tudom hogy itt is be fog illeszkedni, ismeri már az óvónéniket, azt is tudom hogy minden tekintetben sokat fog itt kapni, és ez volt a jó döntés.
A végére pár kép a búcsúztatóról, sajnos csak telefonnal tudtam, elfelejtettem a fényképezőt...:S

Gondozónénik

Tarisznya Anitától

Anya ez mi, én nem kérem

Anita, Dorina, Miluka:)

?

Nasi minden mennyiségben

Felirat hozzáadása

Korinával

Kicsi Macik

Futkározás

Milánok a szekrényben

Katikával

Szeretnék valami frappánsat és szépet írni a bejegyzés végére, de nem tudok, megint nyelem a könnyeimet...

Vicces Milu

2012. június 01.

Kocsiban beszélgettünk tesómmal, kérdezte hogy Böszörményben lesz-e a záróvizsga...

Milu is bekapcsolódott a beszélgetésbe és megkérdezte, hogy Anya Boszorkányba engem is elviszel magaddal?:)))))


2012.május 17.


Idézet a füzetből:
"Miluka a bevásárlókocsit tologatta, mondta hogy megy a Pennybe vásárolni."


2012. május 16.


Néha szoktuk mondani apával egymásnak, hogy mi lenne veled nélkülem...
Ma reggel Milu kapott egy fincsi tejeskávét, rámnézett és vigyorogva azt mondta:
-Mi lenne velem nélkülem...:)))


2012.január


Gyönyörűm kicsit nagy étvágyúnak gondol...:)))
Ana reggelizünk virslit, te hány kilót kérsz?
:))))


2011. december 29.


Egy vacak nap után a leginkább azért érdemes hazajönni, hogy azt halljam "nagyon hiányoztalak Ana!":)

Isten áldja a Facebookot, ha nem lenne akkor most ezek sem lennének, egy csomót így is elfelejtettem...de mostantól igyekszem jegyzetelni...Ma reggel például nem vicces volt, hanem könnyfakasztóan édes, amikor közölte hogy Anya te vagy az én gyöngyvirágom...:) 

Osztálykirándulás

Ez a bejegyzés nem Miluról fog szólni, nem is tervezem hosszúra, de olyan helyen jártam, amire fel kell hívnom a figyelmet.
Az egyik betegünktől meghívást kaptunk, így tegnap reggel buszra szálltunk és Tivadar felé vettük az irányt. Tivadar a végállomás volt, előtte látogatást tettünk Tákoson, ahová szintén egy kedves beteg invitálta meg a csapatot. Tákos a magyar-ukrán határ közelében fekszik a Tisza mellett, ha ismerős a név az valószínűleg a 2001-es nagy Tiszai árvíz kapcsán lehet, ekkor a falu nagy részét elmosta a víz, 130 házat építettek újra, gyakorlatilag az egész falut...Most kb. 400-an élnek itt, csodálatos kis település, tényleg olyan mint egy mesevilág. Megérkezéskor a polgármester (ő is betegünk volt) fogadott minket, majd át is adta a szót Erzsi néninek, aki a maga 77 évével olyan gyönyörűen, ékesszólóan mutatta be a település templomát, hogy a szívemet valódi melegség járta át. A templomot "Mezitlábas Notre Dame"-nak hívják, csodaszép, 1766.június30-án épült a legrégibb része, és mi napra pontosan 246 évvel később ott ülhettünk a kazettás mennyezet alatt...az érzést elmondani nem lehet...aki csak teheti menjen el, keresse meg Erzsi nénit, és hallgassa meg a templom történetét...Hihetetlen, csodálatos...(Remélem Erzsi néni még sok-sok év múlva is ilyen szellemi frissességgel fogadja majd a templom látogatóit).
Erzsi néni idegenvezetése után megvendégeltek minket a templom kertjében, kaptunk isteni finom kapros lángost, pogácsákat, és igazi szatmári szilva pálinkát...nem a legnőiesebb ital, de a házigazdákat nem illik megsérteni, ezért mindenki megkóstolta...(tehát aki ellátogat erre gondoskodjon szállásról is, mert pálinkát kóstolni kötelező...:)) A templomkertben egy másik néni segédkezett a vendéglátásban, azt gondolom róla, hogy ő a falu lelke, születésétől itt él, 71 éves, verseket ír, és csodálatosan énekel...:)

A másik amit Tákossal kapcsolatban meg kell említeni az a keresztszemes hímzés...Ülnek a nénik a kapuban, kezükben a tű, a cérna és hímeznek...csodálatos munkájuk van, messze földön híres, rengeteg munkájuk kerül külföldre...én is vettem egy könyvjelzőt...:)
Búcsút vettünk Tákostól, és a végcél felé vettük az irányt, ahol már várt minket a Danó család, röviden bemutatták a Danó Portát, majd itt is kaptunk egy Welcomepálinkát...aztán meg még egyet, meg még egyet...meg még egy párat...Komolyan mondom, nem lehet nekik nemet mondani, akkor meg főleg, ha az asztaltársaság feje ragaszkodik hozzá, hogy minden fogás előtt és után leküldjük a kétcentest...mondjuk mi a végén már csaltunk, mert a mentás italba csempésztük bele....Fantasztikus ebédet kaptunk, görcslevest, töltött káposztát, és sült harcsát...a vendéglátás első osztályú volt, a házigazdák nagyon kedvesek, szóval Tákos után látogassatok el Tivadarra és a Danó Portára is,  ebéd után lementünk a Tiszához, szép homokos strandja van, vannak fás, árnyékos részek is, a víz tiszta volt és kellemes...Este 7-kor kellemesen elfáradva értünk haza, élményekkel teli nap volt, remélem lesz még részem ezzel a csapattal máskor is hasonló kirándulásra.

Csibecsalogató

Meghívót kaptunk, mégpedig Milu leendő ovijából, mely szerint szeretettel várnak minket a Csibecsalogató rendezvényre. Nagyon örültem neki, voltunk már párszor az oviban látogatás vagy egyéb ügyek intézése céljából és mindig nagyon jól érezte magát Milu, de most voltunk először úgy, hogy tudtuk melyik lesz a csoportja, kik lesznek az óvónénik, és a csoporttársai.

(Nem tudom említettem-e már, de az érettségi után egy évig én is ebben az oviban dolgoztam, az önkormányzattól kaptam a lehetőséget, hogy az egyik hosszú távon táppénzen lévő óvónénit helyettesítsem, meg kell mondjam imádtam, és azt hiszem ők is engem, mert az óta is mindig nagy szeretettel fogadnak, sőt az akkori ovis gyerekek is még mindig vidáman, mosolyogva köszöntenek ha összetalálkozunk, én pedig ilyenkor mindig elgondolkodom mennyire repül az idő, hiszen az akkori pici kis óvódások legtöbbje már középiskolába jár.Abban az évben jelentkeztem is óvónő szakra főiskolára, fel is vettek, de mivel akkor még nem lehetett a sorrenden változtatni, és én második helyen jelöltem meg ezért nem mehettem oda, sírtam miatta sokáig, de ha akkor oda megyek főiskolára nem így alakul az életem, nem lenne Imi és Milu, szóval azt hiszem jó ez így...:))


Mikor beiratkoztunk akkor kérdezték, hogy melyik csoportba szeretném, de én mindenkit nagyon szeretek, nem tudtam volna választani, akkor ez végül annyiban maradt, majd egy napon hívtak, hogy jó lenne-e nekünk az Ibolya csoport, és mondtam hogy bármelyik is lesz az nekünk tökéletesen megfelel. Szóval Milu az Ibolya csoportba fog járni, Ibolya és Gabi nénikhez, sok új gyerek lesz a csoportjukban.( az mondjuk furi volt, hogy én itt élek születésemtől kezdve, mégis annyi idegen arcú szülőt láttam, talán egy vagy két ismerős anyuka volt összesen, na nem mintha ez bármit is jelentene.:))
Mikor megérkeztünk Gabi néni fogadott minket, éppen aszfaltkrétázott néhány gyerekkel. Milu nagyon bátran vetette bele magát a tömegben, de amikor Gabi hozzá szólt egyből visszavett a lendületből, és bújt belém, mondogatta is hogy anya nagyon szégyenlős vagyok...:) Úgy döntöttünk a kert felé vesszük az irányt, itt is hatalmas örömmel indult el, de aztán Ibolya nénivel találkoztunk, a forgatókönyv ugyanaz volt...Amikor nem szólt hozzá felnőtt akkor nagyon ügyesen játszott, élvezte a gyerekek közelségét, kipróbálta a mászókákat, a homokozót, fogyasztott egy kis nasit és üdítőt, aztán játszott tovább. Később megnéztük a csoportszobát, az öltözőt és a mosdót is, a legjobban az tetszett neki, hogy itt sok wc és mosdó van, nem úgy mint a bölcsiben:)))A csoportban kitöltöttük az anamnézist, volt néhány kérdés amire nem bírtam válaszolni, pl. mi az amit nem eszik meg a gyerek:)))) Milu közben nagyon ügyesen felfedezte a játékokat, főzött nekem kávét, kipróbálta az összes autót is. Aztán mikor újra szemügyre vette az öltözőt, akkor Gabi kérdezte tőle, hogy milyen jelet szeretne magának, a lufit választotta, de sajnos az foglalt volt, így Gabi ajánlatára Milu autó lesz.:) Piros autó:)
Ebéd előtt elköszöntünk, augusztus végén találkozunk legközelebb amikor már rövid időre ott is maradhatnak a gyerekek, a beszoktatási időszak szeptember 3-án kezdődik, az első két hétben ebéd után el kell hozni őket (ezt mondjuk még nem tudom hogy fogom kivitelezni). Hazaérve úgy elfáradt, hogy egyből el is aludt, aztán ébredés után megkérdezte, hogy ugye anya sosem fogsz otthagyni az oviban...Szegényem, ilyenkor mindig úgy sajnálom...Aztán persze okosan megérti, hogy anya és apa sosem fogja otthagyni, mindig  érte megyünk, éppen úgy mint a bölcsiben. Remélem hamar meg fogja szokni, igyekszem majd az ismerős anyukákkal felvenni a kapcsolatot, és néhányszor meghívni őket, vagy elmenni együtt játszóterezni, hogy kicsit könnyebb legyen. A bölcsis csoporttársak nagy része egy oviba fog járni, nekik emiatt biztos nem lesz olyan nagy gond megszokni az ovit, de ha a kényelmi szempontokat nézem, akkor Milunak és nekünk is így lesz a legjobb, így mama is el tudja hozni, vagy éppen reggel vinni, és nem lesz állandó kapkodás meg rohanás az életünk...Mikor Milu megszületett, akkor határozott elképzelésünk volt arról hová fog oviba járni, akkor a helyi ovi utolsó lehetőség volt, illetve abban az esetben volt opció, ha én itthon lennék mondjuk egy második babával, de aztán ahogy elkezdtük a bölcsit egyre inkább láttuk, hogy ez így se Milunak, se nekünk nem praktikus, korán indulunk, későn érünk haza, arról nem is beszélve, hogy mivel már fél 8 előtt beadom szinte ő az első, és 4 után mikor elhozom általában az utolsók között van.:S (Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a többi szülő az nem dolgozik? Vagy milyen munkaidőben dolgoznak? Abba mondjuk bele se merek gondolni, hogy mi lenne ha mondjuk a fővárosban laknánk, és a bölcsi meg a munkahely között két órát kellene utazni...:S)
Száz szónak is egy a vége, mindent mérlegre helyezve, a legjobb döntést hoztuk mindenféle szempontból, megnézegetve az ovi fényképgalériáját azt látom, hogy ennél szuperebb helyre nem is írathattam volna, annyira sokszínű a nevelési programjuk, figyelnek a hagyományőrzésre, az egészséges életmódra való nevelésre, a környezettudatosságra, egy városi oviban sem kaphatna ennél többet...:)

(A fényképezőm sajnos lemerült, így képeket nem készítettem)

Gyerekkel a napok hosszúak, de az évek rövidek...

Amikor ezt a címet adtam a blognak még csak sejtettem, hogy ez talán így lehet, de álmomban nem gondoltam volna, hogy az unalmas, szürke, néha fárasztó napokból hogyan is lesznek szempillantás alatt évek. Amíg itthon voltam Miluval addig is éreztem, hogy vészesen gyorsan telnek a napok, hetek, de mióta visszatértem dolgozni és Milu is bölcsibe jár az óta ez sokszorosan is igaz.

Tavaly ilyenkor még azon izgultam, hogy vajon felveszik-e bölcsibe, most pedig lassan már búcsúzunk is a drága gondozónéniktől és a bölcsitől. Milu szeptember közepe illetve vége felé kezdte a bölcsit a nyíregyházi Aprajafalva bölcsődében a Maci csoportban, a beszoktatás nem volt könnyű folyamat, beteg is volt sokszor, de alapvetően is nagyon nehezen szokta meg, hogy őt oda nem csak rövid időre viszem, hanem bizony ez egy tartós állapot. Januárban volt először olyan, hogy egyáltalán nem sírt amikor reggel beadtuk, de közben azért mindig dicsérték, hogy csak rövid ideig szokott minket hiányozni, egyébként nagyon hamar megvigasztalódik, és játszik a gyerekekkel. Van barátja is C. Lóri, egy asztalnál ülnek az étkezésekkor, és napközben is sokat játszanak együtt, éppen a társcsoport gondozónénije mesélte a múltkor, hogy aranyosan énekelték a bokorban Lórival, hogy ma van a szülinapom pom pom...:))) Aztán puszta szeretetből néha civakodni is szoktak, de gyorsan ki is békülnek. Az evés az egy nagy mumus, főtt ételt azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni hányszor evett az eltelt hónapok alatt, szerencsére a gyümölcsöt, gyümölcslevet mindig elfogyasztja, és legtöbbször a reggelit és az uzsonnát is, de azért jobban örülnék, ha napközben kerülne egy kis meleg étel is a pocakjába.
Néhány bölcsis kép, farsangkor, névnapozáskor készültek:

És ha már az idő múlásával kezdtem, a napok szárnyalásának ékes bizonyítéka, hogy Milu szeptember 3-tól a napkori Napsugár óvoda Ibolya csoportjának óvodása lesz...Képek arról, hogy milyen szuper oviba fog járni itt láthatók...(mellesleg a témára később még úgyis visszatérek)

Végeztem...

...a tanulással, egy kis ideig, terveim vannak, hátul már motoszkál is az agyamban, hogy mit kellene tanulni ahhoz, hogy igazán használni tudjam ezt a diplomámat, de majd meglátjuk mit hoz a jövő, illetve hogy a megnyírbált felvételi keretszámok milyen lehetőséget biztosítanak...

Hivatalosan okleveles emberi erőforrás tanácsadó lettem, szépen hangzik, de mindenki azt kérdezi, hogy mit is jelent ez pontosan, valójában HR tevékenységről van szó, ami engem igazából érdekelne az a pályatanácsadás lenne, annak ellenére, hogy a képzés során ezek a tárgyak voltak azok, amelyekre a legkevesebb rálátásunk volt ("hálás" is vagyok a "remek" oktatónak ezért).

Volt diplomaosztó is, annak ellenére, hogy az államvizsgán történt negatív élmények hatására kicsit keserű szájízzel gondolok a képzésre mégis volt valami felemelő abban ahogyan ott ültünk a gyönyörű épület díszudvarában, fejünk fölött a falon az egyetemen végzett híres emberek nevei voltak felírva, hihetetlen volt belegondolni, hogy egykor Arany János vagy Csokonai is itt tanultak. Maga a diplomaosztó tanácsülés nem volt hatalmas élmény, meleg volt, talár és sapka is volt rajtunk, sokáig is tartott, de mégis így utólag a képeket visszanézve különös érzés kerített hatalmába, szeretném ezt még átélni...még egyszer...vagy többször...:)
Eredetileg egyébként nem terveztünk diplomaosztót(voltak kavarások nyelvvizsga ügyeben), de végül egy héttel az ünnepség előtt kaptunk értesítőt, hogy mi is megkapjuk az oklevelet. Sajnos ez azzal járt, hogy sem a tesómék, sem anyukám nem tudtak jönni, nem tudták már átszervezni a munkát, így csak Imi, Milu és én mentünk. Milu odafelé úton végig aludt, mikor mondtam neki hogy ők apával majd nézhetnek engem messziről nem volt annyira lelkes. Egyébként meg voltam róla győződve, hogy valahol kinn sétálnak a parkban, csak amikor az oklevéllel a kezemben jöttem vissza az emelvényről akkor láttam, hogy egészen közel ácsorognak hozzám, Milunál el is tört a mécses, zengett tőle a patinás épület, szeretett volna odajönni hozzám:)
Na elég a szövegből, inkább jöjjenek a képek:

Visszatérés

Visszatértem...ismét...ez alatt a közel három év alatt mióta blogot írok ilyen hosszú szünetet még soha nem tartottam, de nyomós okom volt rá, Milu, a munka és a tanulás mellett egyszerűen már nem volt energiám írni is, pedig annyi minden történt vele és velünk...

Szeretnék szépen lassan mindenről beszámolni, előszedem majd a fotókat, videókat is.